Utolsó módosítás 2019. okt. 14.
Szakmai nap Pénzesgyőrön

elado

Újdonságok

Sikeres rendezvény Bekecsen

Nagy érdeklődés mellett zajlott a bekecsi szakmai napunk október 8-án. Dr. Nagy István agrárminiszter úr előadása után sok kérdés feltételére volt lehetőség (sokan is éltek vele) és olyan területek is szóba kerültek, melyek problémája még nem vetődött fel korábban. Köszönjük

Miniszter úrnak, hogy a feszített napirendjén belül az előre tervezettnél jóval több időt töltött körünkben! A szünetet követően Fodor Zoltán, a NAK mezőgazdasági igazgatója tartott tájékoztatót a 2020 utáni közös agrárpolitika (KAP) várható kereteiről. Ezt követően Nagy Ferenc, a Hegyalja-Bos Kft. ügyvezetője bemutatta, hogy milyen környezetben gazdálkodik a kft. és milyen szerepet tölt be a charolais törzstenyészet a gazdaságban, majd dr. Török Márton az egyesületünkben hamarosan bevezetésre kerülő Charolais Értékindex megalkotásának és használatának néhány szakmai részletét érintette előadásában. Külön köszönjük a házigazdánknak, Sárossy Ferencnek a rendezvényünk létrejöttében nyújtott kiemelkedő segítségét! A kiváló ebéd mellé ‑ aki tehette, hegyaljai bort is kóstolhatott. Délután 2 órától sor került a Művelődési Háztól mintegy 2-3 kilométerre levő charolais törzstenyészet megtekintésére.

 

A Miniszter úr látogatásáról itt bővebben olvashat az érdeklődő: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/a-versenykepesseg-novelese-a-magyar-mezogazdasag-legfontosabb-feladata és az előadások anyaga, valamint videója is elérhetővé vált. A rendezvényről további fotók itt találhatók.